„Gyere, pihenj egy kicsit ebben a vad és gyönyörű teremtésben. Én vagyok a menedéked a szafarin – az élet ezen a helyen. Szorosan ölellek, hogy ellazulhass” – suttogja a Manyara, miközben lehúz párnái közé. Anyaggal a lenyugvó napfényben fürdőző Afrika színeit idézik… az érzékek szárnyra kapnak. Manyara azokat a csendes gondolatokat ünnepli, amelyekből kalandvágyunkat merítjük.

Egy hely, ahol az ötletek lélegzethez jutnak, ahol a tegnap emlékei új szikrára gyúlnak, ahol a holnap tervei születnek. És talán új kezdetek, nagyok vagy kicsik? Egy biztonságos menedék, ahol a szabadság vitorlát bont.